„Az a legnagyobb bizonyíték arra, hogy valamennyien a Szentlélek képmására vagyunk teremtve, hogy csak a szeretet tesz bennünket boldoggá, mert azért élünk, hogy szeressünk és szeretve legyünk.”
Gróf Károlyi Lajos hamvai a légtérzár miatt nem érkeztek meg, a 2009 nyarán elhunyt nemes jelképes temetését mégis megtartották Károlyi Consuelo grófnő, ifj. Horthy Miklós első felesége hamvainak a családi kriptába helyezése mellett 2010 április 22-én.
„Az eddigi programok nagyon tetszettek, de leginkább a holnapot várom (ma már meg volt), mert strandra megyünk, de a kis Somlyói hegymászás is nagyon tetszet. Köszönöm szépen a szervezőknek, hogy eljöhettem a táborba”.
Tilinger Dániel
„Nagyon örülök, hogy ide eljöhettem, és ezt a szüleimnek köszönhetem”.
L. Alexandra
”Nagyon jó a Szívgárda tábor. Jó programok vannak. Jókat játszunk. A hegymászás is jó volt. Ott számháborúztunk és métáztunk. Jó hogy megszervezték ezt a tábort…”
„Nagyon örülök, hogy felmehettem a nyeregbe, ahol a nagy búcsús miséket szokták tartani…”
S. Gergő
„Nekem az összes ételek közül a vasárnapi húsleves ízlett a legjobban. Én a holnapi (mai) napot várom a legjobban, mert megyünk a strandra és Székelyudvarhelyre. Köszönöm szépen Berninek, Ancsinak és Csillának az elmúlt napokat.”
Lobonc Bettina
„Nagyon jól érzem itt magamat, mert jókat játszunk. A finom ételekért köszönetet mondunk Ceci néninek.”