Kaplonyi barátok

(Kedves Mindenki! A Kaplonyi Barátok internetes oldal tárhely cseréje miatt a megnyitáskor problémák adódhatnak, esetleg nem akar megnyílni. Néhányan jelezték ezt. Az eljárás az, hogy újra be kell ütni a „kaplonyibaratok.ro”-t és az oldal megnyílik. Legalább is eddig bevált ez a tanács.
Elnézést kérek a kellemetlenségekért és köszönöm a megértést! Fr. Szilveszter )

Kt.
Szent János apostol első levelében olvashatjuk, hogy: „Mindenki, aki az Istentől való, legyőzi a világot.” (1Ján. 5,4) Mikor érezhetnénk át jobban ezeknek a szavaknak az igazságát, mint éppen ma, mindenszentek ünnepén, amikor lelkiszemeink előtt megjelenik az a nagy sereg, amelyet a Jelenések könyvének írója szerint „meg sem lehetet számlálni”.
Ha lelki szemeinket kinyitjuk, egy győzelmes sereg sokaságát láthatjuk a mennyei Atya, a Fiú és a Szentlélek körül felsorakozni, végeláthatatlan sorát azoknak, akik mind az Istentől valók, és akik mind legyőzték a világot: a szentek csodálatos táborát. Ők a győztesek, akik az emberi természetet legyőzték, és ugyanakkor megdicsőítették. És egyszerre csak megdobban a szívünk, mert ebben a gyönyörű seregben ismerős arcokat pillantunk meg. Férfiakat és nőket, akiknek arca hasonlít a miénkhez, akiknek tekintetében a magunk lelkére ismerünk, akiket szerettünk, akiket magunk közül valóknak érzünk.
De hát voltaképpen kik is a szentek, és mi értelme van annak, hogy tanulmányokat és elmélkedéseket szenteljünk nekik? Akik a szenteket nem értik és nem ismerik, az a sok-sok ember, aki babonás, vagy tudatlan gondolkozással néz rájuk, és nem tudja, hogy kik ők nekünk, az aligha fogja megérteni, hogy milyen nagyszerű és gyümölcsöző dolog a szentekkel foglalkozni.
Hányan vannak, akik úgy képzelik el a szenteket, mint magukbavonult, komor, élettől idegen alakokat, akiknek ostor és vezeklőöv, önsanyargatás és végtelen imák mormolása az életük, és nem is sejtik, mennyi derű, élet, szépség árad ránk az ő szemükből, lelkükből – sokszor éppen azokéból, akik legjobban sanyargatták magukat.
Aki a szentekről csak messziről, másodkézből hallott, akinek az ő életük nem jelent mást, csak csodákat és legendákat, az persze, hogy csak mesékre, költészetre, népfantáziára fog gondolni velük kapcsolatban, mert nem tudja, hogy a csodák gyönyörű dolgok ugyan, és mint kísérő jelenségek figyelemfelkeltők, de a szentségnek magának nincsen köze hozzájuk, a szentség lényege valami egészen más.
A legtöbben meg azt hiszik, hogy a szentek valami kivételes alkatú emberek voltak, mások, mint mi, más, szerencsésebb szervezettel, talán jobb idegrendszerrel, nekik nem voltak kísértéseik, a bennünket támadó, mindenfelől környékező bűnökkel nem kellett harcolniuk, tehát tőlük, mint egészen másfajta emberektől, a magunk életvitelével kapcsolatosan nem tanulhatunk semmit. Az ilyen gondolkodású ember persze, hogy elfecsérelt időnek fogja tekinteni azt, amit a szentekre, az ő életük tanulmányozására fordítunk.
Mi azonban, akik a szentek házanépéhez tartozunk, - mert a Hiszekegyben valljuk a szentek közösségét -, mi, akik bizalmasan érintkezünk velük, akik ismerjük és szeretjük őket, jól tudjuk, hogy mindez babona és tévedés. Tudjuk, legalább is tudnunk kellene, hogy ez a szó: szent, voltaképpen nagyon egyszerű és nekünk való dolgot jelent. A Bibliában a „szent” sem kevesebbet, sem többet nem jelent, mint igaz embert, istenfélő embert, jámbor embert, az Újszövetségben pontosan annyit, mint keresztény embert. Szent Pál szenteknek szólítja az egyházközségek tagjait, és Szent Péter azt mondja a híveknek első levelében: „Kérlek benneteket, hogy minden viselkedéstekben szentek legyetek”. Vagy Szt. János apostol a mai szentleckében azt állítja, hogy: „mindenki, aki benne reménykedik – már, mint Istenben -, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is”(1 Jn 3,3).
Ezért szögezi le a II. Vatikáni zsinat, hogy: „Minden keresztény meg van híva az életszentségre, az állapotának megfelelő tökéletességére, és ez kötelessége is”. /LG 42e/
Az életszentség tehát olyan állapotot jelent, amelyre minden felnőtté vált megkereszteltnek el kell jutnia.
Szentnek kell lennünk mindnyájunknak, tőlünk telhetőleg a szentek életét kell élnünk, ha Isten akarata szerint, öntudatos keresztény ember módjára akarunk élni.
Az Úr Jézus a szó teljes értelmében a testté lett Ige. De átvitt értelemben, bizonyos mértékig, minden szent egy-egy testté vált ige. Az Istennek az emberről való gondolata testet öltött példaként áll előttünk a szentek személyében, a szentek életében. Egyéniségük, mint példa szól hozzánk, hív bennünket, követésre vár, amint Szent Pál írja az első korinthusi levélben: „Kérlek benneteket, legyetek követőim, mint én a Krisztusé! Ezt a felszólítást minden emberhez intézi az apostol. Azt követeli, hogy mindnyájan szentek legyünk követve az ő életpéldáját.
Hogyan? Hát nem elég nekünk az evangélium? Nem elég az Úr Jézus Krisztus, aki ott áll előttünk örök példaképpen? Hogyne volna elég! Aki azért nem tud a szentekre nézni, mert nem tudja levenni szemét az Úr Jézusról, annak nincs szüksége a szentekre! Az szent lehet, és üdvözülhet anélkül is, hogy a szentekre gondolna. De nekünk, egyszerű kis embereknek – olykor nagyon is földhöz ragadt embereknek! – milyen óriási könnyebbség, az isteni pedagógiának milyen csodálatos irgalma, hogy szentjeink is vannak, akikre felnézhetünk, akiknek életpéldája bátorítást ad! Mert a szentek, emberek, csak emberek, akik mindenestül hasonlítanak hozzánk, kicsinységünkben is, nyomorúságunkban is, akik egyenesen a mi nyomorúságunk nyelvén szólnak hozzánk.
Az Úr Jézus „hasonló lett hozzánk mindenben, kivéve a bűnt”. A szentek még bizonyos mértékig a bűn tekintetében is hasonlók lettek hozzánk, hiszen éppen a bűn ellen való harcban lettek naggyá. Legyőzték a világot, azt a világot, amely az ő számukra az ő testükben, lelkükben volt adva küzdőtérnek, a megdicsőülés alapjának és eszközének. Legyőzték a világot, mert Istentől származtak, és éppen ezzel megmutatták nekünk is, hogyan győzhetjük le a mi világunkat, a mi bűnre való hajlandóságunkat, a mi hibáinkat, a mi körülményeinket: azaz példájukkal, életvitelükkel tanítanak meg, hogyan lehetünk szentekké mi is.
Kt. Innen van, Istennek ebből a nagyszerű nevelő gondolatából, hogy a szentek annyian vannak és annyifélék, hogy mindenfajta ember talál köztük magához hasonlót: olyat, aki az övéihez hasonló körülmények között élve győzte le a világot, aki tehát egyenesen neki szolgál életirányító tanulsággal. Megtaláljuk a szentek közt az emberi lét minden árnyalatát. Vannak köztük zordon aszkéták, remeték, akik a pusztába vonultak, és ott vannak a cselekvés hősei, akik az emberek közé mennek és megháromszorozták az időt, annyit tudtak tenni. Vannak bájos szentek, a gyengédségnek, a szelídségnek, a tisztaságnak, a szépségnek szentjei, akikre gondolni is léleküdítő gyönyörűség. Ott vannak a derű, a vidámság szentjei, - a világhódítók. - az apácák és szerzetesek, püspökök és papok, – tudósok és királyok, - katonák és koldusok, - cselédek és pásztorok. Mindenfajta ember, minden hivatás kiválaszthatja a magáét, a neki szóló tanítást hallgathatja, követheti a maga szentjét, mint ahogyan az illető szent követte Krisztust.
Természetesen mindenkinek egy bizonyos, neki való, rá szabott módon kell szentnek lennie. Amint a szerzetesnek szerzetesi módon, a katonának katona módjára és az orvosnak orvos módjára kell az ő hivatásában helytállni, és hőssé, szentté lenni.
Bizonyos, hogy az evangélium csak egy, ugyanaz a Krisztus ugyanazt tanácsolja, ugyanaz az Úristen ugyanazt kívánja mindnyájunktól, tehát mindenféle adottságban meg kell találni a szentség keresztény útját. Ezt mutatják meg nekünk a szentek, akik ezt a mi világunkat győzték meg. Megmutatják azt is, hogyan kell az adottságainkra építeni, de megmutatják azt is, hogyan kell azokat megnemesíteni, kiegészíteni. Az Úristen nemcsak azért ad egyeseknek ilyen meg olyan tehetségeket, gyengeségeket, jó és rossz tulajdonságokat, hogy beérjük azokkal, s azt mondjuk, hogy a többi nem tartozik ránk, hanem azért is, hogy próbáljuk kiegészíteni hiányainkat, hogy az elénk kitűzött ideálhoz közeledjünk, tudatos önneveléssel, ha talán egy és más nagyszerű tulajdonsághoz nehezebb is hozzáférnünk. A szentek megtanítanak bennünket, hogy aki az Istentől származott, nemcsak legyőzheti, hanem meg is dicsőítheti, fel is emelheti ezt a világot az isteni kegyelem segítségével.
Íme a szentek nagy hivatása! És a mi nagy hivatásunk, kötelességünk és felelősségünk: hogy meghallgassuk és kövessük őket. Nekünk úgy kell legyőznünk ezt a világot, mint ezek a Krisztustól származó győztesek megmutatták.
Ők, az Istentől származók, legyőzték a világot. Mi is Istentől származunk és tőlük, - vér az ő vérükből, - nekünk is le kell győznünk a világot. Hogy hogyan kell legyőzni, ők mutatják meg. Hisszük, hogy Istennek nagy kegyelméből a szentek nemcsak példák, hanem eleven erőforrások is, hiszen élnek és a győzelmes boldogságban közbenjárhatnak értünk, segíthetnek bennünket. Nemcsak példájukkal adnak erőt, hanem az isteni kegyelemmel is, amelyet kiesdenek, kikönyörögnek a számunkra. Azért nem elég nézni rájuk: segítségüket, közbenjárásukat kell kérnünk, és közbenjárásukkal, illetve a kapott isteni kegyelemmel együtt működve nekünk is le kell győzni a világot.

Prédikációk e-mailben Név E-mail Megrendelés Lemondás

Szavazások Szeretnénk megtudni, hogy kicsoda ön szerint Jézus Krisztus? A második isteni Személy, Isten Fia, Megváltó Az én Uram, és Istenem Egy Isten a sok közül Egy a sok vallásalapító közül Egy fontos történelmi személyiség Nagyszerű tanitó Kitalált személy Egyéb