Kaplonyi Ferences Plébánia és Kolostor

Pax et bonum! - Áldás, békesség!

Szavazások

Honnan olvassa oldalunkat?
 
A világ vége - ott nyílik a mennyország kapuja PDF Nyomtat Email
2012 február 26., vasárnap 22:41
Arra gondoltam ma éjjel, hogy megkeresem a világ végét. Elmegyek oda. Elmegyek, s megkeresem azt a megismerhetetlen tartományt, ahonnan már nincs vissza, de nincs már előre sem. A világ vége. Az a hely, mely az otthon, ahol megállunk, ahol más a táj, ahol egy cseppnyi vér hajt mindent.
Vannak olyanok, akik azt mondják ez az északi sark. Mások szerint ez a pokol, vagy éppen a mennyország. Megint mások szerint nincs is ilyen. Én úgy gondolom, valahol van, de a nevét nem tudom.
Régóta töprengem ezen. Meg kellene keresni a világ végét. Úgy mint az öreg szerzetes.
Az öreg szerzetesnek eszébe jut, de jó lenne megkeresni a világ végét, hiszen a kapu a mennyországban biztos ott van.
kapu_a_tengerre

Ha ott benyit, akkor biztos megtalálja a válaszokat, s a kérdéseket is egyben. Megtalálja azt akit keres. De jó lenne elindulni, keresni a mennyek országát. Fogja magát, odamegy az apátjához, engedélyt kér. Az apát végigméri, s azt mondja nem, te csak indíts vissza a celládba, imádkozz. Így telik el fél év. Fél év után a szerzetes - mert ha az emberben van egy gondolat, melyet fontosnak érez, úgysem hagyja nyugodni - odamegy az apáthoz és ismét kéri az engedélyét. Az apát ismét visszaküldi a cellába, imádkozzon tovább. Így telik el ismét fél év. A nagy gondolatokra amúgy is idő kell. Idő kell, hogy megérjenek, s idő kell, hogy megértsük, ha menni kell, akkor menni kell, nincs hatalom, mely tilthatja, csak az óvó szeretet. A szerzetes ismét odamegy az apáthoz, s kérleli, hogy engedje őt el. Az elöljáró ránéz, s megérti, mennie kell. Egy batyut ad neki, benne kenyér és bor és egy írás, s lelkére bízza: ezt a batyut vigye el, s soha ne adja oda senkinek. Az írást ne olvassa el, csak ha megérkezik...
A szerzetesünk átkel a sivatagon, hegyeket mászik meg, s völgyekbe tér, madarak kísérik útján, s a hóviharban vándorol, átúszik folyókat, hajón utazik, s vándorol éveken át, míg megérkezik oda arra a helyre, mely a világ vége.
Szétnéz, s lát két ajtót. Az egyik díszes márvány ajtó. A másik kopott, düledező kis kapu. A régimódi rézkopogtatón kopogtat a díszes kapun, mire kijön egy nagy szakállú öregember.
- Ki vagy Te? - kérdezi.
- Én egy szerzetes vagyok. A mennyországot keresem.
- Bejöhetsz, de semmit nem hozhatsz magaddal. Különösen ilyen rongyos batyukat nem. Na gyerünk, olvasd csak mit írt neked az apátod... Tudom, hogy erre vágysz...
- De nekem azt mondta az apátom...
- Á, az az öregember nem tud semmit.
A szerzetes elcsodálkozik, megcsóválja a fejét. Ez nem lehet a mennyország. Hiszen itt hűtlenségre akarják rávenni. Vagy mégis?
Bekopog a düledező kapun, s egy hangot hall:
- Gyere be!
Belép, s a cellájában találja magát. Az imazsámolyon ott térdel az apát.
- De hogy kerülök én ide? - kérdi a szerzetes.
- Neked itt van a mennyországod. Neked ez a világ kezdete és vége. Olvasd csak el, mit írtam Neked...
A szerzetes kézbe veszi a batyut, előveszi a már kissé mállott papírt, s hangosan olvassa:
"Ahol a szíved van, ott vagy otthon!"
- A te szíved itt van. Itt ezen a helyen gondoltak rád nap, mint nap. Ezen a helyen mondtak érted imákat, ezen a helyen vártak Téged haza. Ezen a helyen reménykedtek, hogy megérkezel, s ezen a helyen tudták mindig miért mentél el, s miért jöttél vissza. A Te szívednek ez a végtelen, ez a kezdet vége, s ez a vég kezdete.
Azért, mert ahol a szíved lesz, ott lesz a kincsed is. Ott lesz az üdvösséged. Lehet, ez csak egy kopott, düledező kapu.
- De akkor mi volt a másik kapu?
- Az fiam, a pokol volt. A pokol az, ahol rávesznek, nem is fontos, mi van benned. A pokol az, hol nem számítanak a vágyaid. Emlékezz, hányszor szeretted volna a papírtekercset elolvasni, de nem tetted meg, mert megkértelek rá. A pokol az a hely, ahol rávesznek tedd meg azt, ami fájni fog a későbbiekben. Te bátor voltál. Merted vállalni azt, hogy hátat fordíts saját kívánságaidnak, s engedelmeskedj a szeretetnek. Ezért találtad meg a saját kezdetedet és végedet. Ezért találhattad meg a reményedet.
- Értem apát úr, de miért kellett előtte egy évig imádkoznom? Miért nem indulhattam útnak?
- Azért fiam, mert a remény nehezen felismerhető. Ha azonnal megkapsz mindent, akkor már nem is fogod keresni. Ha évekig kell várnod rá, talán megérted. Ha küzdened kell érte, akkor megszereted, ha szenvedned kell érte, akkor rájössz arra, a remény nem az, amit te elképzelsz, hanem sokkal több. Sokkal mélyebb és sokkal többet ad. Ismered a régi gondolatot: hit, remény, szeretet. Amikor a hited, melyet tudsz, tanultál éveken át átalakul reménnyé, hogy újra, s újra segít téged az Úr, és véd, ez már csoda. Sokan nem ismerik ezt fel, s nem értik meg. De még ennél is van több. Amikor a reményed átalakul szeretetté. Amikor már a remény ellenére is tudsz reménykedni, csak azért, mert hiszel abban, hogy van, aki téged annyira szeret, hogy mindig megvéd, s van egy hely ahol hazavárnak. Ez talán a hit csúcsa. A hit, a remény és a szeretet hármasának egysége. A remény csodája. Várnod, küzdened kellett ezért. Talán most már érted.
A szerzetes elgondolkodott, majd felnézett, s ránézett az apátra, majd így szólt:
- Akkor ez a mennyország, és én a helyemen vagyok?
- Nem, ez nem a mennyország. Te a kulcsot kaptad meg a kapuhoz. De hogy a kaput megleled-e, mely a valódi mennyország, az az életedtől függ. Mert a kaput nap, mint nap keresned, keresnem kell. Mert a remény lehet veszélyes is. Elbizakodottá is tehet. De kellő alázattal, nap, mint napi megtéréssel megélheted, megértheted, hogy hová kell lépned.
Akkor megleled. Most imádkozz. S Atyád, aki a távolból figyel, vigyázón tartja feletted a kezét, óvni és védeni fog.