"Fontos, hogy a kereszténység nem gondolatok összessége, nem filozófia, vagy elmélet, hanem életmód, szeretet. Csak úgy válunk kereszténnyé, ha hitünk átalakul szeretetté."
Február 8. és 13. között Románia püspökei ad limina látogatást tesznek a Vatikánban.
A látogatás hétfőn reggel a Szent Péter sírjánál bemutatott szentmisével kezdődik. Az egyhetes program keretében a püspökök felkeresik a Római Kúria hivatalait, továbbá a kispapok és papok képzését biztosító Pápai Magyar Intézetet és a Collegium Germanicum et Hungaricumot.
„Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek.” (Babits Mihály)
2010. február 7-én délután 5 órától került sor a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban a színvonalas Kórustalálkozóra, amelyet Lörincz Szilveszter karnagy és zenetanár szervezett. A hat nagykárolyi kóruson kívül egyedül a kaplonyi Páter Szabó Dömjén kórus volt hivatalos a találkozóra. A mi kórusunk volt a legnépesebb, és szép szereplésével, ez alkalommal is sikerült öregbíteni Kaplony jó hírnevét. Ez alkalommal is köszönet a szervezőknek, és a kórusok szép éneklésének a nagyszerű élményért!
1.Ma a Szent Antal templomban délután 3 órától elsővasárnapi szentségimádást végzünk a fiatalok vezetésével. 2. A jövő héttől, az iskola indulásával megtartjuk a plébániai hittan órákat a szokott menet szerint. 3. Szerdán kismama-babatalálkozó lesz a Szt. Imre házban délután 4 és 6 óra között. 4. Február 10, a Szent József kilenced negyedik szerdája. 5. Csütörtökön lesz a Betegek Világnapja. Ekkor a Szent József templomban
Február 5-én, pénteken délben XVI. Benedek közös kihallgatáson fogadta a skóciai püspöki konferencia ad limina látogatást végző tagjait, akikkel előzőleg már egyenként is találkozott. Hozzájuk intézett beszédében hangsúlyozta: fontos, hogy a papok és világi hívek új nemzedékét képezzék ki. Olyan személyekre van szükség, akik tanúságot tesznek a keresztény igazságról minden egyházi és világi környezetben, akik a maguk teljességében megvédik az alapelveket és azokat a közéletben is nyilvánosan megvallják.